HTML

Draskovics nem érti, miért lett politikai ügy a milliós jutalmakból

2009.03.06. 18:22 thepirate

Draskovics nem érti, miért lett politikai ügy a milliós jutalmakból, amelyeket minisztereknek fizettek ki. Szerinte a pénzek járnak a minisztereknek, az államtitkároknak. Szűcs Erika közel négymillió forintot kapott. (Vigyázat, a linkre kattintva sokkoló fénykép jelenik meg!)
 
A válság ellenére jár a jutalom a minisztereknek és az államtitkároknak – Draskovics Tibor nem tartja aggályosnak, hogy a megszorítások közepén tavaly 58 millió forintot osztottak ki a tárcavezetőknek és helyetteseiknek jubileumi juttatás címén. Az igazságügyi miniszter nem érti, miért lett politikai ügy a kifizetésekből, hiszen a prémium a törvény szerint valamennyi köztisztviselőt és közalkalmazottat megilleti.
 
A Blikk információi szerint tavaly év végén a 13. havi nyugdíj és több szociális támogatás megkurtításán dolgozó Szűcs Erika szociális miniszter 3 millió 880 ezer forintot vett fel, míg Kiss Péter kancelláriaminiszter majdnem 2,6 millió forintot. Draskovics Tibor azt mondta: a jogszabályt a gazdasági válság ellenére sem akarják módosítani. Az is biztos, hogy a baloldali politikusok nagyon szeretik a luxuasutókat is.
A Fidesz felszólította a minisztereket és államtitkárokat, hogy azonnal fizessék vissza felvett jutalmukat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://politikaipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr98985837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása