HTML

Gyurcsány Orbánnak üzenget...

2009.03.16. 12:45 thepirate

A miniszterelnök a Művészetek Palotájában mondott beszédet. Utalt Orbán Viktor mai beszédének arra a kijelentésére, amely szerint az Orbán-kormány óta eltelt évek elfecsérelt évek, nem tartoznak a rendszerváltás történetéhez.

Gyanítom, hogy nagyon szeretik a családi ünnepeket, a névnapot, a születésnapot - kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc. - Imádják a gyerekeim is, igaz, leginkább az ajándékok miatt. Mi már nem annyira, hanem a készülődés öröméért. Jön egy nap, amikor összejövünk, az ismerősök, a család, olyanok, akik rég nem látták egymást, leülünk beszélgetni. Ugye szeretik ezeket az ünnepeket? Valljuk be, hogy ha nem a család ünnepéről beszélünk, hanem a nemzet ünnepéről, akkor vegyes a kép. Kevesebb az öröm és időnként ugyanannyi, vagy még több a feszültség.

Minden családban vannak gondok és bajok, de az ünnep az mégiscsak ünnep. Az ünnep arról szól, hogy milyen örömeink vannak, anekdoták jönnek a régmúltból, a közelmúltból. Szerintem rajtunk múlik, hogy úgy teszünk a nemzet ünnepein is, mintha magunk között lennénk. Végigbeszéljük, mi minden történt az országban 1848 óta.

Ez az ország sikeres, szabad és független. Az elmúlt két évtized azt mutatja, hogy nincs más, aki parancsolgatna nekünk. Az elmúlt húsz évben építettünk pár százezer lakást, az elmúlt években megsokszorozódott az új autók száma. Ez a szabadság, ez a függetlenség, a gyarapodás egyik bizonyítéka.

Vannak, akinek nem jól megy a sorsa, ugyanakkor százezrek meg elmennek külföldre nyaralni. Ez az ország sok mindent tett az elmúlt években.

Kormányok jönnek meg mennek, ezt az épületet, amelyben vagyunk, az Orbán-kormány tervezte - folytatta a miniszterelnök, majd hozzátette: - A Nemzeti Színházat is ők építették, jól tették, bár építhették volna máshol. Nem kell kitörölni egyetlen évet sem. Az ország teszi a dolgát.

Az otthoni ünnepeken is vannak morgolódó nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek és megy az ünnep tovább. Nem kell komolyan venni őket, az ország merjen ünnepelni. A gondok megbeszélésére ott van az év majdnem 360 napja.

Az ország szabad és független, a világ legerősebb katonai, politikai szövetségének tagja. Teljes jogú tagja az európai közösségnek. Akart volna valaki ennél többet 1848-ban? Kiugrottak volna a bőrükből, ha mindezt tudták volna.

Baj meg gond annyi, mint a tenger. De az ünnep napján mindenki merjen örülni, merje sikernek tartani mindazt, amit elért.

Magyarország szabad és független, az ország sorsát mi alakítjuk. Örüljünk ennek a tehetséges országnak, holnap reggel meg folytatjuk a gondokkal, bajokkal - zárta beszédét a Művészetek Palotájában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Szólj hozzá!

Címkék: orbán magyarország gyurcsány ünnep színház ország ferenc viktor miniszterelnök nemzeti

A bejegyzés trackback címe:

https://politikaipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr101005299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása